1 hét , 3 futás. Indul a gesztenye!

Az elmúlt hét új és egyben különösennagyonjó élményeket hozott futás témakörében! Egyre jobban beszippant, érzem.

Képzeljétek, magamon is jócskán meglepődve azt érzem, hogy kezdek egyre összeszedettebb és precízebb lenni. Nagy dolog ez nekem, nem voltam az a hű de precíz a vércukor, szénhidrát, inzulin napi jegyzetelését illetően… Szánom és bánom.

Viszont most ez máshogy nem megy. Magas vércukorral ugye nem fogunk neki semmilyen aktivitásnak, alacsonnyal meg pláne! Ez utóbbit még csak elképzelni sem tudom. Ilyenkor én teljesen koordinálatlanná válok, ami a mozdulatokat illeti. Pl. simán feltöltöm 2 dl gyorsan felszívódó narancslével a 1,5 dl-es bögrét, és simára kerekítem az asztalsarkokat akár lassú mozgás közben is  – mintha a fejemben lévő irányítótorony és a testem függetlenítené magát egymástól.

Szóval: vércukrok gyakoribb mérése, szorgalmas jegyzetelése és az étkezések átrendezése-átgondolása folyamatban! Hogy az inzulinadagok csökkentéséről már ne is beszéljek. Na ez egy izgi dolog, van mit tapasztalni ezen a területen, azt hiszem.

No de lássuk, mi is történt a múlt héten?

A heti első futás: kedd reggel. Igen, REGGEL! És emiatt korábban is keltem. Ez a saját határaim maximális feszegetése, ugyanis elég sokáig hangolódom reggel az ébrenlét üzemmódra. Iszonyatosan nagy eltökéltséggel akartam aznap reggel 5-kor vércukrot mérni: Mert ugye ha magas avagy alacsony, akkor 7-ig még rendbe tudom hozni, hogy indulásra minden stimmeljen. Már meg sem lepődtem: a telefon éjjel lemerült, 5-ös ébresztő nem volt, láss csodát, 7-es sem. No de van ám nekem tudatalattim és biológiai órám is! Kicsivel 7 után felriadtam és indult a kapkodás. Ez nem szerencsés. Egyáltalán. Semmilyen szempontból. Elveszíti az egész dolog a varázsát. Újabb fejlesztendő terület!

De menni kell, s szerencsém volt: 9,7-es vércukor. Indulás – kávé után nyilván. Nem mondom, hogy olyan hű de nagyon könnyű 56 perc volt. De megvolt, és örültem, és nagyon jó volt az egész napom. Érdekes, hogy rögtön futás után 14,1-et mértem. Korrigáltam 3 egységgel, elindultam dolgozni és ott reggeliztem. Valahogy azt éreztem, nem kell csökkenteni az inzulinon, annyit adtam, mint normál esetben a reggelihez (6E – kb. 35-40g CH). Ez így rendben is volt a nap hátralévő részében.

A második a héten: péntek délután.

Na, ez volt eddig a legeslegjobb futásom úgy érzem! Az egészet az első lépéstől az utolsóig nagyon élveztem, lendületes volt és olyan szökellő szarvasosJ. Ez az, amikor megy a láb magától, nincs fáradtság, és közben van valami nagyon jó érzés.

Valami ilyesmi:

Tudom, kenguru! De legalább szökell. Szarvast nem találtam.

Idő & táv: 1 óra 18 perc után értem a ház kapujához és nagyon-nagyon boldog voltam! És ment a GPS és nem merült le a teló: 10.2km. Best ever!

Vércukor: már 2 órával futás előtt kicsit gyanúsan alacsony volt, így ettem kb. 15g szénhidrátot, s indulás előtt is csak 6,9, így jöhetett még egy banánt.  Futás után érzetem, hogy minden rendben, csak 1 órával később mértem: 6,3. A vacsihoz a szokásos inzulin helyett (6E, E=Egység) csak 3-t adtam. Stimmelt is éjszaka minden, fél  4-kor 8,6-ot mértem. Reggelre már lecsúszott: 3,6-tal keltem. És bár az ebédnél is 2 egységgel kevesebbet adtam a szokásosnál, délután volt egy 2,5-ös hipo. Ez nagyon izgalmas és még feltérképezendő terület: mennyi ideig és hogy hat a sport, a futás az azt követő egész napra?

No 3. - vasárnap

Szintén délután indultam el. Hipoba hajló délután volt, többször ettem kicsiket és csak lefelé tendált. (A nem diabeteszesek kedvéért: a hipo az, amikor leesik a vércukor igen alacsonyra, én 4 mmol/L alatti vércukrokat könyvelek el magamban hiponak). Tuti az egész napos nagytakarítás tehet róla! Végül indulás előtt megittam 1dl 100%-os gyümölcspürét és ettem egy banánt. Ugyanazt a 10 km-es kört futottam, mint pénteken, de szökellő szarvas most valahol lekanyarodott. Már egészen az elején. Nehéz volt, és szorított a cipő, húzott le az aszfalt, de megvolt. És nagyon csodálkoztam, mert ugyanannyi idő alatt, mint pénteken. Volt valahol egy időkapu!? Más magyarázatot nem találok.

Vércukor futás után 1 órával: 7,2. Ugyanúgy 3 egységgel kevesebb novorapidot adtam vacsira, és ugyanúgy reggeli hipovel ébredtem. De ez legyen a legkevesebb, majd beáll ez valahogy.

Ami a Lantus-t illeti, a sportolós és az azt követő napokon 18 helyett 17E-t adok.

Gondolatok futás közben:

CÉL – Mi ez? Időben adjuk meg? Vagy távban? És mennyi időt adunk magunknak, hogy ezek a célok meglegyenek? Kell egyáltalán ilyesmi? Hamarosan erre is fény derül.

Mindenesetre elsődleges saját célként azt tartom szem előtt, hogy élvezzem a futás. 

Hogy segítsen kipörgetni a kipörgetnivalót - rohanás, düh, méreg, túlpörgés, stressz – bár nincs belőlük sok mostanában szerencsére, de vesszen az a kicsi maradék is. Futás előtt arra gondolok, hogy ez mind elillan, mire befejezem és a lábakon át távozik. Nem tudom hová. Mindegy is. 

És hogy segítsen megtartani azt az igen jó érzést, hogy nincs olyan, hogy én nem tudok valamit. Mert de. Ott van minden belül, csak jól elbújt és ki kell csalogatni. Vagy leporolni azt a jópár félelem-réteget, amivel betakartuk önmagunk elől, mert így biztonságosabb volt.
És igyekszem ezt is elmélyíteni:

"Amit a cél elérésével kapunk, közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, amíg azt elérjük!" Zig Ziglar

És a gesztenye?

Kikaparódott! J A keddi futásnál kitaláltam, hogy ezentúl minden futásról hazaviszek valami apró dolgot. 2 gesztenye és 1 makk csücsül egy üvegedényben a nappaliban. Csak hogy véletlenül se felejtsem el, hogy tudok futni! Ők azok:

1 óra 13 perc és vércukor rendben!

Szóval a tegnapi futásról:

Vasárnap, szép idő egész nap, délután 5 órai startot terveztünk Andival. Útvonal: 11-es busz végállomása, erdőn át ki a Hűvösvölgyi reptérre, majd vissza.

Kértem kis csúsztatást a kezdési időpontra Anditól, mert egész nap magas vércukrokat mértem és az ebéd emiatt csúszott és szerettem volna kivárni a 2 órát étkezés és futás között. Nemrégiben volt egy próbálkozás ebéd után kb. fél órával. Huh, nagyon rossz élmény volt: szúró mellkas, levegő nem jött be és 190-re felugró pulzus. Úgyhogy Zoli útmutatásai szerint kaja után várunk 1-2 órát. Szerintem az én gyomrom emésztése kicsit lassabb, úgyhogy a jövőben 2 órával kalkulálok.

Izgi volt már az odaút is, lomtalanítás van a kerületben… Csudaklassz állólámpák gyűjteményét pillantottam meg az út szélén, lassítottam is, de szigorú tekintetek néztek át az autó ablakán, védve a gyűjteményt, így gázt adtam. Fussunk inkább, semmi kalandozás!

No most már van zsebes futónadrág: ide kerül a zsepi, meg kulcs, és a telefon, beizzítva az endomondo – hogy most már aztán tudjam a távot is, ne csak az időt.

Na hát nekem ez az átfutunk az erdőn, felfelé, ez nehéz. Le is maradtam. Alig várom, hogy  a reptér tisztása felvillanjon. De még eltart egy darabig, míg visszahozom magam, főként a fejemben kell dolgozni. Épp átlendülök, mire jön egy fránya rövid emelkedő, aztán meg egy amolyan nagyon enyhe, viszont hosszabb (ez a reptér felső hosszú oldala). Na asszem ezek nekem még egyelőre kihívást jelentenek. Mondom is Andinak, hogy belül óriási harc van, s hogy még talán teljesen sík terep volna számomra a megoldás a következő 2-3 hétben. Azt válaszolta, hogy nagyon unni fogom. Tudom, hogy igaza van, de most belül nagy a küzdés.

2 kör ment a reptéren, a második már valamival könnyebben. Rájöttem, hogy megvisel, ha lemaradok a velem futótól. Fejlesztendő terület, azt hiszem, beszélgetek kicsit a fejemmel: „Semmi gond, ha még nem megy olyan jól, hiszen még csak most kezdted!” „Na és akkor mi van, ha te ezt a tempót bírod most? Nem vagy se nem jobb, se nem rosszabb!” „Fokozatosság! Ez a legnehezebb, igaz, Vera? Egyből tökéletesek akarunk lenni, ugye?!”

Az erdőn át hazaút valahogy olyan nagyon jó, pl. mert lejt, és itt olykor már azt érzem, hogy na ez futás és nem amolyan erős kocogás. Csak valahogy mindig hosszabb az erdei szakasz, mint amit a fejben az első fánál összerakok…  Na majd ez is biztosan változik.

Kiérve az erdőből: na ez annyira, de annyira jó. Megcsináltad! És persze Andi megdicsér, ami tök jól esik! És vetünk egy pillantást a lomis kupacra, van egy klassz színes fali fogas: foglalt már, nem is vizslatjuk hosszasan, inkább nyújtunk.

Tanulságok:

Kapcsold be a telefonon a GPSt induláskor, ha mérni akarod a távot! Egyébként csak időd lesz. Okostelefon - nemokos felhasználó.

Hosszú nadrág és hosszú felső ma sok volt, jóval enyhébb volt az idő, minta héten. No de a póló feltűrhető, legközelebb átgondolandó a ruházat.

Na és a számok:

A táv számításaink szerint kb. 9 km volt.

Az idő: 1óra 13 perc. Ha jól sejtem az eddigi leghosszabb futás. Jó érzés ámJ!

Vércukor, szénhidrát és inzulin:

Futás előtt 45 perccel: 12,9 a vércukor, 1 egységgel korrigáltam – kissé tartva a hipotól persze. A Lantusból egy egységet vettem vissza (délután 5-kor adom mindig, most 18 helyett 17E.).

Ahogy írtam, megküzdős volt, pulzus 145-165 között. De igyekszem 160 alatt tartani, ha kell, jól lelassítok. Hegymenetet nem szereti a pulzusom. Na de kié igen?!

Futás után: 7,1 a vércukrom, kb. 1,5 óra múlva vacsiztam, s 1 egységgel kevesebb inzulint adtam, mint amit futás nélkül gondoltam volna. Azért azt hiszem, ilyenkor az evéssel azért kicsit ráhúzok, vagyis talán 10g CH-val többet is ettem. És akkor ez gyakorlatilag kb. mínusz 2 egység a normálhoz képest (ami 7-8 novorapid, vacsi CH-tól függően). Jaj, és volt jutalomfalat rögtön futás után: mézes szezámmagos kis szeletke, az a vékony, nagyon vékony. Nem tudom mi a hivatalos neve…

Lefekvés előtt 10,7-et mértem és félve a hipótól nem korrigáltam. Reggel 9,7.

Juhhé! Öröm a javábólJ! Minden rendben!

FUTÁSRA FEL!

Döntöttem. Futni fogok. Rendszeresen.

Miért? Mert egyszerűen bekattant. Fantasztikus élmény valami olyasmit csinálni, amiről mindig is – ez pont egyenlő az elmúlt 36 évemmel – úgy gondoltam, hogy ez nekem nem megy és soha nem is fog. Aztán meg jött az azzal való takarózás, hogy cukorbetegként meg aztán hűdenemiskéne ilyen veszélyes dolgot csinálni. Maradjon inkább valami „biztonságos”, vércukrot nem veszélyeztető mozgás,  mint például a jóga vagy a bringa. Sík terepen, persze mondanom sem kell, semmi pulzuspumpálás az égbe!

Félelmek. Na, ezek azok, amikből ugye akad jócskán, amúgy is, ne akarjuk még ez oly nagyon cicomázni néhány plusz kockázati tényezővel! No de végül is: nem teljesen mindegy!?

21 évesen, 15 éve lettem I-es típusú, inzulinnal kezelt cukorbeteg, jelenleg háromszori gyorshatású (Novorapid) és egyszeri bázisinzulinnal (Lantus). Az ingadozós fajtából vagyok sajna, vagyis bármikor bármi megtörténhet lefelé és felfelé irányba is. Követhetetlen, hogy mikor miért magas vagy alacsony, van, hogy az inzulin sem hat a szervezetemre, korrigálhatok én magas vércukrokat: semmi. 2,5 és 20 között mozog a vércukrom, tényleg eléggé random szerűen. Kb. 8-as HbA1c-m van egy jó ideje, elmozdulás nélkül.

Ezek már eleve jó alapos indokkal szolgálnak arra, hogy ez ember féljen, például attól, hogy a közös baráti vajon jó lesz-e az a fránya cukor, ehetek-e együtt a többiekkel vagy sem? Mit és mennyit is vigyek magammal reggeli induláskor hipo esetére, mikor azt sem tudom, hová vezet az utam estig? Mi van, ha túrázni indulunk, és nem tudjuk előre, hogy hová, mennyi ideig, milyen magasra kell felkapaszkodni? Mi van, ha rám kell várniuk a többieknek, mert épp vércukrot mérek és becsúszik egy hipo, ami kb. plusz 5-10 perc várakozás, amíg összeszedem magam? Ciki ugyebár...!?  Mi van, ha nincs mosdó és mások előtt kell inzulint beadni – hát van itt izgalom jócskán.

Ja, igen, pent használok, nem pumpát. Egyelőre.

Na de kanyarodjunk vissza a futáshoz.

Először 2013. július 13-án futottam, otthon a Balatonon. 2 perc futás-2 perc séta váltakozással, összesen 1 óráig. 

Hatalmas SIKERÉLMÉNY volt. És azt hiszem nálam ebben volt a kulcs! A határokat átlépve olyan dolog teljesült, ami még korábban soha. Szuperhősnek éreztem magam, aki a föld fölött jár, mit jár, lebeg.

Mindezt Fülöp Andinak köszönhetem. És némi telefonos konzultáció is kellet a meggyőzéshez, ugye Zoli? Na de erről szeretnék később írni, valamivel bővebben.

Most szeptember 15. van és már sokadszorra futok 1 órát FOLYAMATOSAN. Vagyis a séta-futás-séta dolog összeolvadt FUTÁSSÁ. És mostantól ebből rendszert fogok csinálni. Az ám!

Az élményeket, tapasztalatokat, érzéseket szeretném megosztani itt a jövőben. És azokat a dolgokat, amelyek egy diabetesszel élő fejében ilyenkor felmerülnek.

Igyekszem a tapasztalataimat ebből a szemszögből összeszedni, hátha a vércukor-diéta-inzulin háromszögből egyszer csak egy átlátható szép kis kör lesz: nekem és esetleg más diabetesszel élőnek is. Felnőttnek, gyermeknek.

Szeretném leírni, hogy mikor s mennyit futottam, milyen intenzitással, milyen induló vércukorral, mennyi szénhidrátot és hová toldottam be – és mindeközben miként agyaltam, hogy minden szépen összeálljon egy klassz élménnyé.

Ma a döntést – mármint, hogy futás indul! - megpecsételtem azzal, hogy megvettem az első igazi hosszú futónadrágomat. Szépséges!

És irány a 11-es busz végállomása, ki a Hűvösvölgyi-reptérre.

Hamarosan beszámolok, hogy ment.